Horváth Tamás lett 2017-ben Az Év Beszerzési Menedzsere

Az MLBKT 2017-ben Horváth Tamásnak, a MA-TAK-EL Zrt. volt vezérigazgatójának ítélte oda Az Év Beszerzési Menedzsere díjat.

A díjazott 10 év beszerzési vezetői tapasztalattal számos indirekt beszerzési területen  szerzett jártasságot. Tevékenységét 2005-ben kezdte az Aldi ausztriai központi egységénél, mint beszerzési igazgató, illetve területi értékesítési vezető. 2008-tól az UniCredit ausztriai központjában a CEE régió stratégiai beszerzését irányította, majd 2012-ben vette át a Raiffeisen banknál az Austria és CEE régió általános beszerzési vezetését. 2016 óta a
MA-TA-KEL Zrt. vezérigazgatói pozícióját töltötte be.

Vezetése alatt a takarékszövetkezeti integráció során elindította azt a centralizációs programot, amelynek eredményeképpen mintegy 50 jogi entitás számára épültek ki a közös beszerzési (közös tenderek és szabályzatok), illetve üzemeltetési feladatok (pl. flotta menedzsment, létesítményüzemeltetés, bank biztonság, stb.). Az elért és megcélzott eredményekben nagy szerepe volt Horváth Tamás vezetői képességeinek (people management, soft skills), a komplex keretrendszerek kiépítésével kapcsolatos tapasztalatainak és a változás menedzsmentben való jártasságának.

Rendszeresen tart előadásokat szakmai fórumokon és vesz részt szakmai rendezvényeken.

TOP