2016. május 11.

BVK'16 A beszerzési konferencia

A párbeszéd folytatódik: pénzügyesek mint a beszerzés partnerei

AMIVEL VÁRJUK

Plenáris előadások, pódiumbeszélgetések

Beszerzési, pénzügyi kérdések, interaktív workshopok

A beszerzői szakma képviselői egy helyen, egy időben!

TERVEZETT PROGRAM

8:30-8.55 REGISZTRÁCIÓ

9:00-9:05 köszöntő

Giltán Tivadar, a Beszerzési Vezetők Klubjának elnöke

Levezetőelnök: Kemendy Nándor (Beszerzési Vezetők Klubja)

9:05-9:35 Milyen kockázatokkal szembesül a beszerzés egy termelő vállalatnál?

Kovács József Bernát gépészmérnökként kezdte pályáját, majd dolgozott gyártási részlegvezetőként és főmérnökként. A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.-nél 2001-ben kezdte tevékenységét anyaggazdálkodási vezetőként, 2005 óta pedig a beszerzési vezető pozíciót tölti be. Kovács József Bernát vezetése alatt a cég beszerzési szervezete egyszerű végrehajtóból a vállalati értékteremtés fontos szereplőjévé lépett elő. Felkészült mérnökként elérte, hogy a beszerzésért felelős csapatot ma már a termékfejlesztés korai fázisában bevonják a vállalati folyamatokba. A Knorr-Bremse vasúti divíziójának legnagyobb gyára többek között a nagyon dinamikus kínai piac gyakran kiszámíthatatlan igényeit is képes volt kiszolgálni. Az elmúlt években a beszállítói kör sikeres menedzselésével magas szintű vevőkiszolgálás mellett rekord mértékű megtakarítást sikerült realizálni. A szakember évek óta tagja az MLBKT Beszerzési Vezetők Klubjának, rendszeresen tart előadásokat szakmai fórumokon. 2015-ben az Év Beszerzési Vezetőjének választották.

9:35-10.05 Kockázatok kezelése a beszállító szemszögéből

Munkatapasztalatot szerzett kereskedelmi területen igazgatóként, majd központi beszerzési igazgatóként, 2001-2003 között a MOL beszerzési vezetője volt. 2003-tól saját vállalkozásában nyújt SaaS szolgáltatásokat, tanácsadási tevékenységet a szakmának. Főbb szakterületei az elektronikus beszerzés és az indirekt beszerzés. Az MLBKT Beszerzési Vezetők Klubjának nyolc éven keresztül volt vezetőségi tagja. Oktat többek között a Budapesti Corvinus Egyetem több kurzusán, az MLBKT, a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézetében, és számtalan független szervezet képzésén.

10:05-10:35 Humán tőke – kockázat a munkatárs?

1992-ben végzett gépészmérnökként, szervező szakon (Miskolci Egyetem, Miskolc), 2001-ben szerzett MBA fokozatot (Newport University, California, USA). Az egyetem elvégzése után Miskolci Egyetem Szervezési és Vezetési tanszékén dolgozott tanársegédként, majd az Electrolux Lehel Kft. emberi erőforrás fejlesztésért felelős vezetője, később több divíziónak az operatív HR vezetői fel-adatait látta el. 1999-től a teljes Electrolux Csoport stratégiai toborzásáért lesz felelős Stockholmban. Magyarországra visszatérve a Wallis Autó Holding Csoport HR igazgatója lett, majd a MÁV Zrt. személyügyi főosztályvezetője. A Máv-START Zrt. megalakulása után a humán vezérigazgató helyettesi, majd az általános vezérigazgató helyettesi munkakört töltötte be. Tanácsadóként átfogó folyamatok menedzsmentje, kompetencia menedzsment, a humán kontrolling, az elkötelezettség menedzsment és a kulcs ember menedzsment a kiemelt szakterülete.

Az előadás témája:

  • Az elmúlt évek gazdasági botrányai és ipari katasztrófáinak okai között mind ott volt a humán tényező.
  • A cég vezetője a saját üzleti eredményein érzi a munkatársa kockázatát: ha egy munkatársa csal, hibázik az ügyfélnél, nem jön be dolgozni, elmegy a konkurenciához, vagy egyszerűen nem akar dolgozni.
  • Az előadásban röviden áttekintjük a taktikai és rendszer alapú kockázat elemzési módszerek sajátosságait, és olyan kérdésekre keresünk választ, mint például:
    o   Hogyan lehet azokat a szervezeti jelenségeket azonosítani, amelyek később humán kockázatot jelenhetnek?

    o   Milyen módszerek állnak a rendelkezésünkre?

  • Az egyik humán kockázat kezelési módszertan : a kulcs ember elemzés segítségével áttekintjük, hogy hogyan válhatnak a szervezet munkatársainak kockázatai azonosíthatóvá, mérhetővé, és így menedzselhetővé: azzal, hogy intézkedések születtek a megelőzésre illetve az esetleges károk csökkentésére.

10:35-11:05 KÁVÉSZÜNET

Plenáris blokk

Költéskontroll – ki hogy csinálja?

11:05-11:35 Költésmenedzsment – a beszerzés kiterjesztett szerepe

Több, mint 12 év szakmai gyakorlattal rendelkező szakember vagyok 10 éves vezetői tapasztalattal. Szakmai tapasztalataimat pénzügy, számvitel, kontrolling, folyamatszervezés és beszerzés területen bővítettem, korszerű technikákat tanultam meg a különböző pénzügyi, kontrolling és beszerzési folyamatok kialakításában, KPI rendszerek kidolgozásában. A Cost Management funkciót a Raiffeisen Bankban csoport szintű irányelvek alapján, erős vezetői támogatás mellett alakítottam ki és vezettem be. Jelenleg az operatív beszerzési csoport irányítása, az iProcurement beszerzés-támogató rendszer üzemeltetése, a banküzemeltetési terület kontrolling feladatainak irányítása és a „P2P – purchase to pay” folyamat folyamatgazdai szerepköre tartozik hozzám. A teljes beszerzési terület irányításának átvétele jelenlegi vezetőmtől folyamatban van.

11:35-12:05 A beszerzés kihívásai a beruházások menedzselésében

2003-ban végzett a Szent István Egyetemen, pénzügy-számvitel és agrár-közgazdasági szakirányokon, ezt az évek során mérlegképes könyvelői, jogi szakokleveles közgazdász és közbeszerzési referens oklevelekkel egészítette ki. Pályáját az autóiparban kezdte, 2003 és 2005 között az Imagement csoportnál dolgozott. 2005-től a CIB Banknál folytatta stratégiai beszerzőként, később a vállalatirányítási rendszer bevezetését célzó projektben a beszerzési és logisztikai funkcionalitás kialakítását végző munkacsoportot vezette, illetve a CIB és az Inter-Európa Bank összeolvadását irányító projektben a banküzem összevonásához kapcsolódó feladatokkal foglalkozott. 2009-től 2013-ig a Magyar Nemzeti Bank beszerzési területét erősítette, kulcsszerepet játszott a beszerzés stratégiai szemléletű megújítását célzó projektben, illetve az informatikai beszerzéseket koordinálta. 2013 óta az Európai Központi Banknál dolgozik procurement expert pozícióban. Elsősorban informatika és a tanácsadói szolgáltatások területére tartozó beszerzésekkel foglalkozik, melyek zömmel az európai tőkepiaci és fizetésforgalmi infrastruktúrához, az egységes bankfelügyeleti mechanizmushoz, valamint az értékpapír-tranzakciók központi banki pénzben történő kiegyenlítésére szolgáló TARGET2-Securities (T2S) rendszer és szolgáltatás működtetéséhez kapcsolódnak.

Az előadás főbb pontjai:

Komplex döntési helyzetek – három esetpélda.

  1. Beruházás vs. beszerzés
    1. Beruházási döntés – beszerzési döntés: mikor miről döntünk valójában?
    2. A beszerzés korai bevonása a beruházási döntési folyamatba – a beszerzés hozzáadott értéke
  2. Beruházások menedzsmenje – szervezeti kérdések, vezetői válaszok
    1. A felsővezetés szerepe és hozzáadott értéke
    2. Inadekvát vezetői szerepértelmezések
    3. A beszerzési funkció elismerésének folyamata: a beszerzés megéri a pénzét!
    4. Szervezeti játszmák nagy tétekkel

12:05-12:35 Beszerzések egy pénzügyes szemével

12:35-13:05 Beszerzési kontrolling szerepe és aktualitásai a vállalatoknál Pódiumbeszélgetés

Résztvevők:
Szabó Mihály, interim CFO (GE FMP graduate)
Mike Gábor, beszerzési vezető, Heineken Hungária Zrt.
Deme Zoltán, procurement expert, European Central Bank

13:05-14:15 EBÉD, KÖZÖS FOTÓZÁS

SZEKCIÓÜLÉSEK

Interaktív workshopokkal

I. SZEKCIÓ

14:15-15:45 Kategória-menedzsment és a kategóriáknál felmerülő kockázatok

Témák:

  1. Kockázat? Kategóriamenedzsment? Hol a kettő találkozási pontja?
  2. Kezelhető a kockázat? Miként, hogyan? Kockázatkezelési módszerek tárháza.
  3. Kockázatértékelés közösen…

15:45-16:00 KÁVÉSZÜNET

II. SZEKCIÓ

14:15-15:45 Beszállító-szegmentáció és a beszállítóknál felmerülő kockázatok

Témák:

  1. Milyen kockázatokat érzékel, mér és kezel a beszerzés?
  2. Mi a beszállítóminősítés szerepe, mikor alkalmazzák és milyen adatforrásokkal?
  3. Milyen paraméterek kerülnek mérésre a beszállítóminősítés során?

15:45-16:00 KÁVÉSZÜNET

16:00-16:30 Sztárvendég

Konkrét tippeket kaphatnak a résztvevők dr. Lénárt Ágotától, aki óriási sikereket elérve dolgozik sportpszichológusként az olimpiai keret tagjaival. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara Pszichológia Tanszékének vezetője, irányítása alatt indult el Magyarországon a sportpszichológus-képzés.

Az alábbi kérdésekre kaphatunk választ:

  • Hogyan szervezz bajnok csapatot a beszerzőidből és a kollégáidból?
  • Hogyan maradj jó formában mentálisan és motiválj másokat?
  • Hogyan teljesíts jobban nagy nyomás alatt?

RÉSZVÉTELI DÍJ

  • MLBKT tagoknak

    42.000,-Ft + ÁFA
  • Nem MLBKT tagoknak

    49.000,-Ft + ÁFA

 

HELYSZÍN

HELYSZÍN

1133 Budapest, Váci út 92.

MEGKÖZELÍTÉS

A Kinnaprs House központi elhelyezkedésű irodaépület, gépjárművel, kerékpárral és tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető.

  • M3 (kék) metróval – Dózsa György út vagy Árpád híd metróállomás között félúton
  • 1, 1A villamossal – Árpád híd megállóig
  • 75 és 79 trolibuszokkal – Dózsa György út metrómegállóig
  • 26, 32, 34, 106, 115, 120, 133 autóbuszokkal – Árpád híd metrómegállóig

PARKOLÁS

Gépkocsival érkezőknek a közelben lévő nyitott, kerítéssel körbekerített parkolót javasoljuk, melynek címe:
1133 Budapest, Visegrádi u. 116., bejárat a 1133 Budapest, Süllő u. 9.-nél.
Parkolási díj: 150,- Ft/óra, 750,- Ft/félnap vagy 1.500,- Ft/nap

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS REGISZTRÁCIÓ

A részvételi díj tartalmazza a programon való részvételt, a kávészünetek és az ebéd költségeit. A részvételi díj természetbeni juttatásnak minősülő tételeit (étel, ital) adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli, melynek megfizetése a megrendelő feladata!

A részvételi díjról kiállított számla minden esetben külön fogja tartalmazni a természetbeni juttatások mértékét. A részvételi díjról szóló, 8 napos határidővel teljesítendő számlát jelentkezéskor postázzuk, befizetése a rendezvény előtt esedékes, melyet kérünk az MLBKT számlájára elutalni: CIB Bank Zrt. 10700347-68287584-51100005

A rendezvényen fényképfelvétel, videó készülhet, amelyet a szervezők szabadon felhasználhatnak.

Jelentkezési határidő: 2016. május 4.

Lemondás:

A jelentkezés lemondását kizárólag írásban (anita.benesch@logisztika.hu címre küldött levélben) 2016. április 29-ig tudjuk elfogadni költségmentesen. Ezt követő lemondás esetén a részvételi díj 50%-ának megfizetése terheli a jelentkezőt.

Kérdés esetén keresse Benesch Anitát a 267 8740-es telefonszámon vagy az anita.benesch@logisztika.hu e-mail címen.

MÉDIAPARTNER

TOP