Sorleállási hír a mainstream médiában és amögött

Tavaly nyári történet volt, hogy meglepő módon a fő hírcsatornák foglalkoztak beszerzéssel (és nem állami közbeszerzéssel) kapcsolatos esettel, amikoris egy nagy európai autógyár üzemeinek szerelősorait rövid időre megállította egy (két) beszállító azzal, hogy tiltakozván egy szerződés törlése és lemondása okán kvázi leállította a beszállításokat, vagyis nevén nevezve a dolgot, valójában elszámolási, mondhatni anyagi vitát sejthetett az olvasó a háttérben. A probléma bár nagyjából két napon belül rendeződött és a szállítások újraindultak, mégis meglehetősen nagy hullámokat vetett autóipari berkeken belül, és sajnos azon kívül is. Talán érdemes visszatekinteni, és egy kicsit elgondolkodni a hír mögötti szituáción és annak körítésén is. Tovább >>>

TOP