Juhász Péter lett az Év Beszerzési Menedzsere 2014-ben

Juhász Péter, a ZF Hungária Kft. stratégiai beszerzési vezetője nyerte el a 2014-es Év Beszerzési Menedzsere címet. Az elismerést a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság 2008 óta adományozza tagozatával, a Beszerzési Vezetők Klubjával közösen.

Az autóipari beszállító cég beszerzési vezetője a vállalkozás egri telephelyén korszerű beszerzési eszközöket, strukturált folyamatot, élenjáró riportálási rendszert működtet, hatékony szervezetet épít.  Kiemelt céljuk, hogy minél több magyarországi beszállítót tudjanak foglalkoztatni. A megszokott stratégiai beszerzési feladatokon kívül már formálisan is megjelenik szervezeti struktúrájukban a logisztikai és minőségszempontú beszállítói fejlesztés. Beszállító fejlesztési programjukon keresztül folyamatosan figyelik, értékelik, képzik és segítik partnereiket. Ennek eredményeképpen több, korábban kisebb hazai cég sokszorozta meg forgalmát és eredményét.

Juhász Péter sikerességének egyik mutatója, hogy a ZF konszernen belüli, kelet-európai beszerzési központ megalakításának lehetőségét a magyarországi szervezet kapta meg. Sikerességének egy másik mutatója, hogy a beszerzési feladatokon kívül kompetencianövelő beruházások projektvezetésével is megbízza munkáltatója. Vezetői kvalitásait alátámasztják beosztottainak méltató szavai az általuk kezdeményezett jelölésben: jó kommunikációs készség, stratégiai látásmód, magas munkaszervezési tapasztalat, konzekvens vezetői hozzáállás jellemzi az Év Beszerzési Menedzserét.

TOP